Műsor:
Ravel: Lúdanyó meséi – szvit
Ravel: D-dúr zongoraverseny bal kézre
Muszorgszkij–Ravel: Egy kiállítás képei

Vezényel: Antal Mátyás

Közreműködők: 
Miskolci Szimfonikus Zenekar
Zongora: Fejes Krisztina

Decemberi estünk programja: két félidő Maurice Ravel varázslatainak jegyében.

Ahogy már számtalanszor ecsetelték, az életvitelében is különcnek számító francia komponista lelkiekben szinte gyermek maradt. Kiváló példa rá a Lúdanyó meséi: az eredetileg zongorára, négy kézre írt, öttételes szvitet (Csipkerózsika tánca, Hüvelyk Matyi, Csúnyácska, a pagodák császárnője, A Szépség és a Szörnyeteg, Tündérkert: 1908) ténylegesen egy gyermek-testvérpárnak szánta Ravel, hallgatásakor mégsem „a felnőtt ember nosztalgiáját érezzük, hanem a gyermek önfeledtségét” – írja az életmű egyik méltatója. A zeneszerző stílusa végtelenül egyszerűvé, tisztává nemesült e tételsorban, amelynek pár év múltán a zenekari hangszerelése is elkészült, s ezáltal még káprázatosabb színeket öltöttek a mesefüzér hangjai.

Az életmű későbbi szakaszából származik Ravel két zongoraversenye, amelyek egymással szinte párhuzamosan keletkeztek.

Paul Wittgenstein bécsi zongoraművész elvesztette jobb karját az első világháborúban, s ő kérte föl a zeneszerzőt egy balkezes versenymű megírására. Ellentétben a másik (G-dúr) Ravel-zongoraverseny könnyed hangjával, a bal kézre írott „testvért” elmélyült líra és drámaiság jellemzi. Sokak szerint a komponista háború utáni éveinek egyik legtökéletesebb remeke lett az egytételes, jazz-hatásokban bővelkedő opus. Szólista-tolmácsolója, Fejes Krisztina, szakma és közönség köreiben világszerte ünnepelt zongoraművésznőnk.

Ahogyan a Lúdanyó meséi, szintén zongoradarabnak készült eredetileg az Egy kiállítás képei című tételciklus is, az őserejű géniusz Mogyeszt Petrovics Muszorgszkij tollából. Kiállítást rendeztek az elhunyt ismerős, Viktor Hartmann építész hátrahagyott alkotásaiból – festményekből, akvarellekből, vázlatokból –, amelynek hatásaként egy új kompozíció terve fogalmazódott meg az orosz zeneszerzőben, majd röpke három hét leforgása alatt(!) készen is állt mű (1874). Világméretű népszerűségét viszont csak a XX. század hozta magával, miután Maurice Ravel – épp száz esztendeje, 1922-ben – elkészítette a nagyzenekari átdolgozást, hangszerelő művészetének egyik csúcsteljesítményeként.