A MŰHA a Miskolc Csoport tagja
Színház
Programok / Színház
Agatha Christie: Az Egérfogó

Krimi két részben

A fiatal Ralston-házaspár panziójában vagyunk. Távol az emberektől, a világtól. Abban a zárt játéktérben, a hótorlaszok közé ékelt, bűnügyi laboratóriumban, amelynek az írónő, szokás szerint, még a telefonvezetékét is elvágta. Egyelőre csak azt tudjuk, hogy a Culver utcában megöltek egy nőt. Aztán sítalpakon megérkezik Trotter, a nyomozó. S kiderül, hogy a gyilkosnak a panzió lakói között kell lennie.

Agatha Christie sorra elénk idézi a szereplőket, s külön-külön mindegyikről bebizonyítja, hogy – tévedés kizárva! – csak ő, egyedül ő lehet a gyilkos! De mi tudjuk, hogy a sok ártatlan között egyetlen vétkest kell keresnünk. Így a harmadik leleplezésnél kétszer érezzük becsapva magunkat, a negyediknél háromszor, és így tovább…

Az író egyik kelepcéből a másikba csal, hogy aztán – miután kiengedett a szabadba – önként fussunk be a legnagyobb kelepcébe…

Két és fél órás elme-torna. Színpadi matematika. Csiki-csuki játék. Könnyű mulatság, amelyről a közönség abban a tudatban távozik, hogy lám, megint túljártak az eszén…

Agatha Christie a színházi jogokat unokájára ruházta át, mondván, a darab fél év alatt kiszenved. Ez egyszer tévedett. Az egérfogót Londonban 1952 óta játsszák megszakítás nélkül. Bemutatásakor Sir Winston Churchill volt a miniszterelnök, jegyre adták még a húst, szalonnát, cukrot és a vajat. A közel 26 ezer előadásban eddig 414 színész állt a színpadon, 136 mérföldnyi inget vasaltak ki, és az előcsarnokban 462 tonna jégkrém fogyott el – a 2015-ös adatok szerint. A Big Ben és a Tower-híd után a darabnak otthont adó St. Martin’s Theatre a leghíresebb londoni turistalátványosság.

„MINDENKI GYANÚS”

Szereplők (a színre lépés sorrendjében): 

Mollie Ralston: VEREBES LINDA / STEINKOHL ERIKA
Giles Ralston: PÁL TAMÁS
Christopher Wren: DÓSA MÁTYÁS 
Mrs. Boyle: ZORGEL ENIKŐ
Metcalf őrnagy: VENYIGE SÁNDOR
Miss Casewell: MOLNÁR GYÖNGYI
Mr. Paravicini: TROKÁN PÉTER Jászai Mari-díjas, Érdemes művész
Trotter rendőr őrmester: MOHAI TAMÁS

Fordította: Mészöly Dezső

Díszlet- és jelmeztervező: Gedeon Boróka
Dramaturg: Venyige Sándor
Zene: Lencsés Balázs

Rendező: SCHLANGER ANDRÁS

 

A Veres 1 Színház előadása.

Az előadás időtartama: 110 perc.

Jegyinformáció:
Kultúra Erzsébet utalványt és kártyát, Edenred Ajándék- és Bevásárló kártyát, Edenred Kultúra és Sport kártyát, Szép Kártyát (Szabadidő MKB Bank, Szabadidő K&H Bank, Szabadidő OTP Bank), Széchenyi Pihenőkártya (MKB Bank), MKK Ajándékutalványt, MKK Ajándékutalvány Bónuszt és bankkártyát elfogadunk. Jegyek kaphatók: Miskolci Kulturális Központ jegyirodájában (Rákóczi u. 5. Tel.: 46/508-844, 30/846-3009), az InterTicket országos jegyirodai hálózatában, a www.muhamiskolc.hu-n, valamint a JEGY.HU-n.
Parkolási információ:
A Művészetek Háza vendégei részére az Európa téri mélygarázsban van lehetőség a parkolásra. A mélygarázs megközelíthető az Uitz Béla utca felől, mely 24 órában üzemel. Díjszabás: 340 Ft / óra
Elmentem a naptáramba 2023-01-13 18:00:00 2022-01-13 19:45:00 Europe/Budapest Az Egérfogó Miskolc, Rákóczi utca 2. info@muhamiskolc.hu
2023. január 13. péntek
19:00 - 20:45
Helyszín: Hangversenyterem
Jegyár: 5500 Ft - 6500 Ft
Jegyvásárlás
Hasonló programok
Összes