A MŰHA a Miskolc Csoport tagja
Előadás
Programok / Előadás
(S)ikertörténetek 8. : Páros beszélgetések Vendég: Balla Zsófia és Ercsey Dániel

Moderátor: Kőrizs Imre

Balla Zsófia erdélyi születésű magyar költő, újságíró. Első versei 1965-ben jelentek meg az Igaz Szó irodalmi folyóiratban és 1968-ban kiadták első verseskötetét A dolgok emlékezete címmel. 1975-ben vették fel a Romániai Írószövetségbe, ahol 1990-től választmányi tag lett, valamint ugyanebben az évben felvette soraiba a Magyar Írószövetség is. 1992-től a pécsi Jelenkor szerkesztőbizottsági tagja, 1993-tól Budapesten él. 1997-ben a Szépírók Társaságának alapító tagja. 2013-tól a Széchenyi Irodalmi és Művészeti Akadémia tagja, 2016-tól a Digitális Irodalmi Akadémia tagja.

Mintegy ötven antológiában, számtalan folyóiratban közölt verseket, kisesszéket, irodalom- és zenekritikákat, gyerekverseket, bábdarabokat. Huszonhárom önálló kötete látott napvilágot.

Több irodalmi ösztöndíjat kapott: 1994-ben a Német Kulturfonds, 1999-ben a DAAD Berliner Künstlerprogramm, 2001-ben a Herrenhaus Edenkobern, 2002-ben a Landeshauptstadt München Willa Waldberta Feldafing, 2003–2004-ben a Künstlerdorf Schöppingen alapítvány és a Heinrich Böll Haus Langenbroich, 2006-ban Graz városának ösztöndíjasa, 2012-ben Lenzburgban (Svájc) az Aargaui Literaturhaus ösztöndíjasa, 2014-ben a Stiftung Landes & Gyr ösztöndíjasa (Zug, Svájc).

Ercsey Dániel magyar és nemzetközi díjakkal kitüntetett borszakíró. Egyetemi tanulmányait többek között Párizsban is végezte, majd borokkal foglalkozó lapokban, honlapokon kezdett publikálni. Egyik alapítója és szerkesztője a WineSofa című honlapnak, amely nemzetközi kontextusban foglalkozik a borokkal, a közép-kelet európai régiót preferálva. Több nyelven tart előadásokat a borokról, eközben pedig a szépírással is kacérkodik.

 
Jegyinformáció:
Kultúra Erzsébet utalványt és kártyát, Edenred Ajándék- és Bevásárló kártyát, Edenred Kultúra és Sport kártyát, Szép Kártyát (Szabadidő MKB Bank, Szabadidő K&H Bank, Szabadidő OTP Bank), Széchenyi Pihenőkártya (MKB Bank), MKK Ajándékutalványt, MKK Ajándékutalvány Bónuszt és bankkártyát elfogadunk. Jegyek kaphatók: Miskolci Kulturális Központ jegyirodájában (Rákóczi u. 2. Tel.: 46/508-844, 30/846-3009), az InterTicket országos jegyirodai hálózatában, a www.muhamiskolc.hu-n, valamint a JEGY.HU-n.
Parkolási információ:
A Művészetek Háza vendégei részére az Európa téri mélygarázsban van lehetőség a parkolásra. A mélygarázs megközelíthető az Uitz Béla utca felől, mely 24 órában üzemel. Díjszabás: 340 Ft / óra
Elmentem a naptáramba 2022-10-19 16:00:00 2022-10-19 17:30:00 Europe/Budapest Páros beszélgetések Vendég: Balla Zsófia és Ercsey Dániel Miskolc, Rákóczi utca 2. info@muhamiskolc.hu
2022. október 19. szerda
18:00 - 19:30
Helyszín: Galéria
Jegyár: 1500 Ft
Jegyvásárlás
Hasonló programok
Összes