A MŰHA a Miskolc Csoport tagja
Koncert
Programok / Koncert
Szabó Balázs Bandája koncert

A MÜHA Kávézó szeretettel vár minden kedves koncertre látogatót egy pohár kézműves szörpre, a belépőjegy felmutatása ellenében.

A multiinstrumentalista dalszerző-énekes, Szabó Balázs és bandája állandó vendége a meghatározó hazai fesztiváloknak és kluboknak, koncertjeik mindig igazán különleges élményt nyújtanak és rendre teltházasak. Balázs hosszú utat járt be a nagyszínpadokig: előadói pályáját egyszálgitárosként kezdte, a koncertezés mellett utcaszínházasként tevékenykedett és évekig bábszínészként is dolgozott. 2009-ben alapította meg a Szabó Balázs Bandáját, amely az elmúlt években az ország egyik legnépszerűbb zenekarává érett, ráadásul úgy, hogy a magyar népzenéből táplálkozó, sanzonos világból, popos, rockos, funkos elemekkel és kamarazenei ízesítéssel egy teljesen egyedi, határbontó és műfajépítő megszólalással érte el mindezt. Munkásságukban hangsúlyos a versmegzenésítések hagyománya, a saját szerzemények mellett szenteltek egy-egy nagylemezt Pilinszky János és Radnóti Miklós verseiből szőtt daloknak, de más költőket (Grecsó Krisztián, Szemlér Ferenc) is megzenésítettek már. Eddigi pályafutásuk alatt öt stúdiólemezt, egy koncertalbumot és egy koncertfilmet jelentettek meg, Élet elvitelre című 2014-es albumuk „Az év alternatív albuma” kategóriában Fonogram-díjat kapott. Egyéb elismerései mellett a 2016-os Petőfi Zenei Díjátadón „Az év férfi előadója” kategóriában Szabó Balázs vehette át a díjat. 

A koncert az NKA és a Hangfoglaló Klubtámogatói Program támogatásával valósul meg.

Jegyinformáció:
Kultúra Erzsébet utalványt és kártyát, Edenred Ajándék- és Bevásárló kártyát, Edenred Kultúra és Sport kártyát, Szép Kártyát (Szabadidő MKB Bank, Szabadidő K&H Bank, Szabadidő OTP Bank), Széchenyi Pihenőkártya (MKB Bank), MKK Ajándékutalványt, MKK Ajándékutalvány Bónuszt és bankkártyát elfogadunk. Jegyek kaphatók: Miskolci Kulturális Központ jegyirodájában (Rákóczi u. 2. Tel.: 46/508-844, 30/846-3009), az InterTicket országos jegyirodai hálózatában, a www.muhamiskolc.hu-n, valamint a JEGY.HU-n.
Parkolási információ:
A Művészetek Háza vendégei részére az Európa téri mélygarázsban van lehetőség a parkolásra. A mélygarázs megközelíthető az Uitz Béla utca felől, mely 24 órában üzemel. Díjszabás: 340 Ft / óra
Elmentem a naptáramba 2022-09-24 17:00:00 2022-09-24 18:30:00 Europe/Budapest Szabó Balázs Bandája koncert Miskolc, Rákóczi utca 2. info@muhamiskolc.hu
Facebook esemény
2022. szeptember 24. szombat
19:00 - 20:30
Helyszín: Hangversenyterem
Jegyár: 1300 Ft
Jegyvásárlás
Hasonló programok
Összes
Koncert
Cseh Tamás 80: Füst a szemében - Cseh Tamás története és dalai
2023. május 31. szerda, 19:00
Jegyár: 5400 Ft
Jegyvásárlás
Koncert
Jazzkívánságműsor magyarul: Falusi Mariann & Sárik Péter trió
2023. október 18. szerda, 19:00
Jegyár: 3990 Ft - 5990 Ft
Jegyvásárlás
Színház
Zágon -Nóti-Eisemann: Hyppolit, a lakáj - zenés vígjáték két felvonásban
2023. május 30. kedd, 19:00
Jegyár: 5900 Ft
Jegyvásárlás