A MŰHA a Miskolc Csoport tagja
Koncert
Programok / Koncert
MÜHA Klub : DOROGI egy szál gitár

Dorogi Péter immáron több mint 20 éve koptatja a hazai nagyszínpadok világot jelentő deszkáit. A Kistehén Tánczenekar alapító tagjaként, illetve az egykori Intim Torna Illegál szintén alapító tagjaként és frontembereként ismerheti a közönség. Az idei évtől DOROGI néven, új zenekarával lép a nagyközönség elé. A Hipnotizőr király, a Vágjál lyukat a kádba, vagy az Örökké című rádióslágerek szerzője újra és újra bebizonyítja számunkra, hogy a zene mindnyájunk lételeme. Több platina- és aranylemezzel a zsebében, zeneszerzőként, dalszövegíróként, gitárosként és karcos hangú énekesként áll színpadra. Dalai zenei kalandtúrára invitálnak, s ha elfogadjuk a meghívását, a mély, lirai daloktól, a bensőséges hangzású, akusztikus dallamokon át, a fesztiválok ütemes rock zenéin keresztül, a pörgős rádióslágerekig repít bennünket. Az utóbbi években már nem csak fesztiválokon és koncerteken mutatta meg tehetségét, hanem zenéi közismert filmekben és sorozatokban is visszaköszönnek, így hallhatjuk énekelni a B.U.É.K. című filmben, vagy az Egynyári kaland TV sorozatban.

Akusztikus műsorában munkásságának legfontosabb szerzeményeit adja elő, illetve azokat a számokat, melyek inspirálták ezen dalok megírásában. Nem csak az Intim Torna Illegál legnagyobb slágerei csendülnek fel, hanem más neves zenésszel együtt írt számai is, mint a "Balaton" vagy "Az anyu meg én".

A koncert az NKA és a Hangfoglaló támogatásával valósul meg.

Jegyinformáció:
Kultúra Erzsébet utalványt és kártyát, Edenred Ajándék- és Bevásárló kártyát, Edenred Kultúra és Sport kártyát, Szép Kártyát (Szabadidő MKB Bank, Szabadidő K&H Bank, Szabadidő OTP Bank), Széchenyi Pihenőkártya (MKB Bank), MKK Ajándékutalványt, MKK Ajándékutalvány Bónuszt és bankkártyát elfogadunk. Jegyek kaphatók: Miskolci Kulturális Központ jegyirodájában (Rákóczi u. 5. Tel.: 46/508-844, 30/846-3009), az InterTicket országos jegyirodai hálózatában, a www.muhamiskolc.hu-n, valamint a JEGY.HU-n.
Parkolási információ:
A Művészetek Háza vendégei részére az Európa téri mélygarázsban van lehetőség a parkolásra. A mélygarázs megközelíthető az Uitz Béla utca felől, mely 24 órában üzemel. Díjszabás: 340 Ft / óra
Elmentem a naptáramba 2023-02-09 19:00:00 2023-02-09 20:30:00 Europe/Budapest DOROGI egy szál gitár Miskolc, Rákóczi utca 2. info@muhamiskolc.hu
Facebook esemény
2023. február 09. csütörtök
20:00 - 21:30
Helyszín: MÜHA Kávézó
Jegyár: 3500 Ft
Jegyvásárlás
Hasonló programok
Összes