A MŰHA a Miskolc Csoport tagja
Koncert
Programok / Koncert
ELMARAD! Jazzkívánságműsor magyarul: Falusi Mariann & Sárik Péter trió

A  koncert technikai okok miatt elmarad. 
Az online vásárolt jegyeket az InterTicket Kft. automatikusan visszaváltja, a jegyirodában vásárolt jegyeket a helyszínen lehet visszaváltani 2023. október 18-ig.
Az esetleges kellemetlenségekért szíves elnézésüket kérjük:
a szervező Miss Sütikék Kft.

Ezen a koncerten ismét magyar slágerek jazzes feldolgozásai hallhatók, és ismét Falusi Mariann énekel.
A Jazzkívánságműsor koncertek 2010-ben indultak. A közönség bármilyen műfajú dalt kérhetett, a Trió pedig eljátszotta a saját stílusában.
A koncertsorozat legjobban sikerült darabjaiból ezzel együtt már négy CD jelent meg, az első 2014-ben Fonogram-díjat kapott mint "Az év jazz felvétele", a másodikat pedig 2016-ban jelölték ugyanerre az elismerésre.
“A elején álmomban sem gondoltam volna, hogy a Jazzkívánságműsor ennyire népszerű lesz, de a koncertek során rájöttem, hogy mi a hatalmas siker titka.Annak ellenére, hogy látszólag könnyed slágereket játszunk, a színpadról mégis sokszor igen kemény jazz szól, de LGT-be, Kovács Katiba, a legnépszerűbb előadókba ‘csomagolva’.Így a jazzt egyébként nem kedvelők szívesen hallgatják kedvenc dalaikat, és szinte észre sem veszik, hogy jazzkoncerten vannak. A jazzrajongók ugyanakkor örömmel fogadják az új sztenderdeket, hisz a jazz hőskorában ugyanez történt: a legismertebb slágereket játszották el a jazz-zenészek, csak másképp.”

/Sárik Péter/

Jegyinformáció:
Jegyek kaphatók: Miskolci Kulturális Központ jegyirodájában (Rákóczi u. 5. Tel.: 46/508-844, 30/846-3009), az InterTicket országos jegyirodai hálózatában, a www.muhamiskolc.hu-n, valamint a JEGY.HU-n.
Parkolási információ:
A Művészetek Háza vendégei részére az Európa téri mélygarázsban van lehetőség a parkolásra. A mélygarázs megközelíthető az Uitz Béla utca felől, mely 24 órában üzemel. Díjszabás: 340 Ft / óra
Elmentem a naptáramba 2023-10-18 17:00:00 2023-10-18 18:30:00 Europe/Budapest Falusi Mariann & Sárik Péter trió Miskolc, Rákóczi utca 2. info@muhamiskolc.hu
2023. október 18. szerda
19:00 - 20:30
Helyszín: Hangversenyterem
Jegyár: 3990 Ft - 5990 Ft
Jegyvásárlás
Hasonló programok
Összes